2025. augusztus 22., péntek

Makó, Csanád vezér tér 12.

A volt püspöki nyaralókastélyt a Temesvárott lakó Kőszeghy László csanádi püspök emeltette 1826-ban a hozzá csatlakozó dór oszlopos kápolnával együtt.


Az alföldi klasszicizmusra oly jellemző, hosszú épületegyüttes megjelenését fokozzák párkány- és frízdíszei, valamint jó árnyékhatású koronázópárkánya.


A külső homlokzaton jeles, az épülethez kötődő csanádi püspökök, illetve püspöki helynök emléktábláit helyezték el.

Kőszeghy László csanádi püspök, a kastély építtetője:

 


 Horváth Mihály 1848/49-ben lakott itt:


Róka József (1790-1858) püspöki helynök emléktáblája:


Az ő elnökletével nyilvánította ki a püspöki szentszék, hogy ők minden világi hatalomtól függetlenek, így a temesvári osztrák városparancsnok utasítását, miszerint tagadják meg a forradalmi kormányt, el nem fogadhatják. A címzetes püspök a püspökség székvárosában, Temesvárott maradt, Róka József pedig a szentszék jegyzőkönyveivel átköltözött Makóra, ahol a környék plébánosaiból létrehozta a szentszéket s innét irányította püspökségét.
A szabadságharc bukása után Róka Józsefet kötél általi halálra ítélték, ezt 20 évi várbörtönre változtatták, majd a máriaradnai kolostorba internálták. Ott hunyt el 1858-ban.

Lonovics József csanádi püspök, majd egri, illetve kalocsai érsek emléktáblája:




A fényképeket 2007 júliusában készítettem.

Forrás:

Barangolások Csongrád megyében. Miskolc, Well-PRess, 1997

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése