A város fő terének középpontjában áll a Fogadalmi templom hatalmas tömbje. A mohácsi csata 400. évfordulójára emlékezve építették 1929 és 1940 között, Árkay Aladár és Árkay Bertalan tervei alapján.
A bizánci stílust követő, historizáló stílusú templom különlegessége,
hogy alapjaiba háromezer magyar község, ötvenkét város és huszonöt
megyeháza udvarából felvett egy-egy kilós földcsomagokat helyeztek el
1929-ben, jelképezve ezzel az ország összefogását.
Az ország első betonhéjazatú építményének kupolája 30 méter magas és 20
méter átmérőjű, a templom 3600 fő befogadására alkalmas.
Az épületben lévő műalkotások megörökítik a magyar történelem
legfontosabb állomásait. Az íves oldalfalakat a középkori
székesegyházakéra emlékeztető, szenteket ábrázoló üvegablakok díszítik,
melyek Árkayné Sztehlo Lili (1897-1959) munkái. A kupola nonfiguratív
ábrákkal teli ablakai 1984-ben Michael Gaussling német üvegművész
munkája nyomán készültek. A templombelső mozaikképei, melyek Kolbe
Mihály (1907-1990) mohácsi festőművész munkái, színeikkel és
jelképeikkel az 1526-os mohácsi csatára utalnak. A Mohácsi
Boldogasszonyként ismert régi Madonna-szobor eredete a török időkre
nyúlik vissza.
A fényképeket 2006 júliusában készítettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése