Ezen a helyen egykor Pálffy Albert (1820-1897) író szülőháza állt.
Pálffy az 1840-es években Petőfi baráti köréhez tartozott, tagja volt a Tizek Társaságának. Ő szerkesztette 1848/49-ben a Március Tizenötödike című radikális lapot, melynek mottója ez volt: "Nem kell táblabíró politika". Radikalizmusáért 1849 júliusában a lapot betiltották. Pálffy a szabadságharc bukása után itthon bujdosott, s elfogták, kétévi börtönre ítélték. Kiszabadulása után folytatta az újságírást, több lapnál dolgozott. Az 1880-as években barátja, Gyulai Pál buzdítására visszatért a regényíráshoz. Egyike volt a magyar újságírói stílus megteremtőinek. Tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia.
Szülőházát 1899-ben emléktáblával jelölték meg. A bronz dombormű Kallós
Ede munkája, feliratát Szász Károly írta, s leleplezésekor Gyulai Pál
mondott beszédet. A városrendezés során a klasszicista stílusú
szülőházat lebontották, az emléktáblát eredeti helyén talapzatra
helyezték.
A mai épületben óvoda működik.
A mai épületben óvoda működik.
A fényképeket 2007 júliusában készítettem.
Forrás:
Czeglédi Imre: Gyula útikalauz. 2. jav., bőv. kiad. Gyula, 1995
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése