2025. április 4., péntek

Gyula, Kossuth utca 15. a Wenckheim-Almásy-kastély huszártornya




A gyulai vár tőszomszédságában áll a Wenckheim-Almásy kastély.
U alaprajzú, főhomlokzatával a vár felé néző épület. Későbarokk stílusú, manzard kupola és kőballuszteres erkély díszíti. Bal szárnyával a kastélynál jóval régebben épült huszártoronyhoz csatlakozik.


A kastélyt első formájában báró Harruckern János építtette a 18. század közepén. 1795-ben, a várban pusztító tűzvész átterjedésekor leégett. Újjáépítése, amely 1800-ban fejeződött be, már a báró Wenckheim családhoz fűződik, 1888-ban pedig Wenckheim József dédunokája, Almásy Dénes örökölte. Az évtizedek folyamán a kastélyt többször bővítették és alakították.
 

A Kossuth Lajos utcából 1802-ben épített kis kőhíd vezet a kastélyparkba. A híd mellett csúcsíves, romantikus stílusú, a híddal nagyjából egykorú kapusház áll. Előtte annak idején kitűzött alabárd jelezte, ha a földesúr otthon tartózkodott. Az egykori huszárvár területén átmenve jobbra, a fák mögött érhető el a kastély, amelyet valaha egy négyzetkilométernyi beépítetlen terület környezett. Azóta a terület egy részét felparcellázták, de a kastélyt közvetlenül övező angolpark szerencsére egy tömbben megmaradt. A parkot 1955-ben védetté nyilvánították; ma a Várfürdőhöz tartozik és része Gyula idegenforgalmi vonzerejének.

Gyakran megfordult a kastélyban a gyulai születésű (lásd: Gyula, Apor tér 7.) Erkel Ferenc gyerekkorában és felnőttként visszatérve is.


1861-ben rendszeres látogató volt itt a fiatal Munkácsy Mihály - akkor még Lieb Mihály, aki nagybátyja házában (lásd: Gyula, Munkácsy u. 15.) lábadozott súlyos betegségéből. Itt fedezte fel tehetségét Szamossy Elek festőművész, aki a grófi család megbízásából a kastély képeit restaurálta.


A fényképet 2000 júliusában készítettem. Az akkor elzárt kastély a közelmúltban megnyílt a nyilvánosság előtt. Amint újra eljutok Gyulára, meg fogom nézni és fényképezni :)

Forrás:
Czeglédi Imre: Gyula útikalauz. 2. jav., bőv. kiad. Gyula, 1995

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése