Az egyemeletes klasszicizáló épület magva már a 18. században létezett. Az 1800-as évek elején egy vendéglős tovább alakította és bővítette a házat, s emeletén egy nagy, boltozatos szálát építtetett, amelyet felszerelt színjátszásra is alkalmas berendezésekkel.
Ekkoriban kezdtek egyre–másra jelentkezni Pécsett a magyar vándorszínészek (korábban inkább a német színjátszás volt jellemző a városban). 1820-ban a Kilényi Dávid vezette Székesfehérári Nemzeti Színjátszó Társaság érkezett Pécsre baranyai nemesek invitálására. A társulat tagjaként játszott itt 1821/22 telén az akkor még pályája elején járó Déryné Széppataki Róza. A színielőadások mellett fényes bálokat is tartottak a nagyteremben. Minderről ITT írtam részletesebben.
Az elefántos házat — a tömbjéhez tartozó épületekkel együtt — az 1970-es
évek végétől teljesen felújították, melynek során kiszabadították és
rekonstruálták az egykori emeleti szálát is.
A fényképeket 2006 júliusában készítettem.
Források:
Csorba Csaba: Pécs. Bp. Panoráma, 1983
Levárdy Ferenc – Kistelegdi István: Pécs: Az „Elefántos Ház”
épülettömbje. Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára 322. Bp. TKM Egyesület
1988.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése