A városközponti háromszög alakú hangulatos tér csaknem minden épülete történelmi vagy műemléki érték. Legszebb épülete az egykori Vármegyeháza - a mai Városháza.
Eredeti formájában a 18. század utolsó harmadában épült az akkoriban újjátelepült Békés megye közigazgatási központjának. Azóta többszöri átépítéseket, alakításokat, bővítéseket hajtottak végre rajta. Ezek eredményeképpen ma barokk, klasszicista, romantikus és eklektikus részleteket egyaránt megfigyelhetünk az összességében eklektikus hatású épületen.
A Vármegyeháza sok nevezetes eseménynek volt helyszíne. 1848. március 22-én az udvaron ismertették az egybegyűlt sokaság előtt a Pesten zajló eseményeket. A helyi hagyomány szerint 1849 júliusában a védbizottmány egyik ülésén mondta el utolsó politikai beszédét Petőfi Sándor. A költő akkoriban Mezőberényben tartózkodott, onnan rándult át a megyeszékhelyre. Az eseményt az épület homlokzatán emléktábla örökíti meg.
A fényképeket 2007 júliusában készítettem.
Forrás:
Czeglédi Imre: Gyula útikalauz. 2. jav., bőv. kiad. Gyula, 1995
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése