Ebben a városi lakóházban élt Szabó Samu Kossuth-díjas színművész.
Hódmezővásárhelyen született 1903. ápr. 8-án. Szülővárosában lépett
előszür színpadra, majd 1923–1927 között Szegeden játszott. Ezt követően
számos vidéki társulat tagja volt. 1943-tól Debrecenben szerepelt, ahol
1945–1947 között rendezett is. 1949-től haláláig a Pécsi Nemzeti
Színház tagja volt. Pályája elején főként operettekben lépett föl, és
táncoskomikusként vált ismertté. Pécsett tért át a vígjátéki és drámai
szerepekre. Kossuth-díjjal 1954-ben tüntették ki.
Pécsett hunyt el 1966. november 22-én. Lakását 2000-ben jelölték meg emléktáblával.
A fényképeket 2006 júliusában készítettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése