A földszintes ház egykor Oláh György asztalosmesteré volt.
Itt lakott 1860-61-ben Reök István, Munkácsy Mihály nagybátyja és gyámja. A
Bach-rendszer bukása után ugyanis mint régi negyvennyolcas a megyénél
kapott állást, s Gyulára költözött (korábban Békéscsabán élt). Aradon
asztaloslegényként dolgozó gyámfia, akit akkor még Lieb Mihálynak hívtak, 1860 őszén
őhozzá jött haza Gyulára.
A helyi hagyomány szerint az épületnek ebben a részében lakott:
A sokáig váltólázban szenvedő fiút nagybátyja Karl Fischer helybeli rajztanár műtermében taníttatta, hogy az asztalosmesterséghez szükséges rajztudást elsajátítsa. S itt, Fischer mesternél látta meg őt a kastélyban (lásd: Gyula, Kossuth u. 15.) tartózkodó Szamossy Elek festőművész, aki felismerte Munkácsy tehetségét: magához vette, s Gyuláról távozván, a nagybácsi engedélyével magával is vitte. Így mentette meg a tehetséges fiút a magyar művészet számára. Munkácsy maga is azt vallja önéletírásában, hogy élete sorsa Gyulán dőlt el.
A márvány emléktáblán el is olvashatjuk a vonatkozó idézetet:
A fényképeket 2007 júliusában készítettem.
Forrás:
Czeglédi Imre: Gyula útikalauz. 2. jav., bőv. kiad. Gyula, 1995
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése