A Rákóczi-vár területén áll az egykori trinitárius kolostor, a mai
Múzsák Temploma.
I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna nagy
építkezései sorában emelték, valamikor az 1620-as években. 1651-ben ezt
az épületet rendezte be lakodalmas háznak az akkor már özvegy Lorántffy
Zsuzsanna fia, Rákóczi Zsigmond és a pfalzi választófejedelem lánya,
Henrietta esküvőjére, itt szállásolták el a hercegné német
udvartartását. Ezen a helyen zajlott le a lakodalom, de a tragikusan
elhunyt Henrietta, majd Zsigmond halála miatt az udvartartás rövidesen
kiköltözött az épületből, amelyet később gazdasági célokra használtak.
1690 körül II. Rákóczi Ferenc és húga, Julianna a Patakon letelepített
trinitárius szerzeteseknek ajándékozta, akik átalakították saját
céljaikra. 1786-ban, a rend feloszlatása után ismét belső átépítések
következtek és uradalmi tisztviselők otthona lett.
Műemléki feltárást követően, amely folyamán kibontották a később emelt falakat, Makovecz Imre tervei alapján az épület az 1970-es évektől mint Borostyán Szálló és Étterem működött.
A Rákóczi Ferenc Múzeum az 1990-es évek végén olyan kiállítóhely létrehozását tűzte ki itt célul, amely minden művészeti ágat befogad. Ennek jegyében nevezték el a Múzsák Templomának, s nyitották meg benne Farkas Ferenc (1905–2000) zeneszerző emlékszobáját.
Farkas Ferenc életrajzilag nem kötődött Patakhoz, mégis szinte második
otthonának érezte a települést. A zeneszerzőt a régi magyar muzsika
forrásaival való közvetlen megismerkedés szándéka vezette a Református
Kollégium könyvtárába. 1947-es pataki
tartózkodása idején zenésítette meg Weöres Sándor: A tündér (Bóbita)
című versét, mely Gyümölcskosár című dalciklusának része, s a dal itt
hangzott fel először. Többször tartózkodott 1949 és 1960 között a várban
működött Alkotóotthonban is.
Az emlékszoba számára fia, Farkas András, Svájcban élő karmester ajándékozott közel 200 darab tárgyat, ezekből állítottak ki egy bő válogatást.
Az emlékszoba számára fia, Farkas András, Svájcban élő karmester ajándékozott közel 200 darab tárgyat, ezekből állítottak ki egy bő válogatást.
A fényképeket 2007 augusztusában készítettem.
Források:
Détsy Mihály: Sárospatak. Bp. Corvina, 1974
Látnivalók Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Miskolc, Well-PRess, 1995
http://www.ferencfarkas.org/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése