Baja, Bartók Béla utca 10.

Mint az épület homlokzatán elhelyezett emléktáblán is olvasható, egykor itt állott az a ház, amelyben született 1825. augusztus 11-én Türr István, a nagy magyar szabadságharcos, Garibaldi szárnysegéde, a marsalai hős.

Apja Türr Jakab, anyja Udvary Terézia volt. Iskoláit szülővárosában végezte barátjával, Tóth Kálmán költővel együtt. Fiatalon beállt katonának, a császári hadseregben Ferenc Károly főherceg ezredében szolgált. Az 1848. évi olasz forradalom kitörésekor Radeczky seregével hadnagyi rangban Olaszországba került. 1849. január 19-én megszökött a seregből, és piemonti területre jutott, ahol egy alakuló magyar légió parancsnokságát vette át. A novarai vereség hallatán azonban csapata feloszlott, ő maga Badenba utazott, ahol a forradalmi seregben ezredes lett. A forradalmat azonban itt is leverték, és Türr Svájcba menekült. Ott értesült a világosi fegyverletételről, ekkor hosszabb tartózkodásra Londonba költözött.

A krími háború kitörésekor belépett az angol seregbe, ahol magas rendfokozatot kapott. 1855 végén az angol kormány megbízásából a dunai tartományokba utazott, ahol egy volt tiszttársa feljelentése nyomán elfogták, Bécsbe vitték, ahol a hadbíróság halálra ítélte, s csak Viktória királynő közbenjárására bocsátották szabadon. 1856-ban Törökországba ment, részt venni a cserkesz háborúban az oroszok ellen.

1859-ben, amikor kitört az olasz függetlenségi harc, több honfitársával együtt Türr is odasietett, hogy az Ausztria elleni háborúban részt vegyen. Itt Giuseppe Garibaldi mellett szolgált. A villafrancai béke után ismét Garibaldi mellé állt mint annak hadsegéde, s egyike volt a „halhatatlan ezrednek”, amely végül bevette Palermót. Palermo bevétele leginkább Türr tanácsai miatt sikerült, ezért Garibaldi a nemzetőrség főfelügyelőjévé és tábornokká nevezte ki. Harcban szerzett sebesülése miatt egy ideig a hadsereg további szervezésén fáradozott, majd döntő szerepe volt a messinai ütközetben aratott győzelemben is. Nápoly bevétele után Garibaldi a város polgári és katonai kormányzójává nevezte ki. A hadjárat után az olasz kormány megerősítette altábornagyi rangját, és kinevezte őt Viktor Emmanuel szárnysegédjévé, ezáltal sok kényes diplomáciai ügy elintézését bízták rá.

1861. szeptember 10-én Mantovában feleségül vette III. Napóleon unokahúgát, Wyse-Bonaparte Adélt.

Az általános amnesztia után visszatért Magyarországra, és itt a közügyekben élénken részt vett, s közben politikai missziókat is teljesített: 1870-ben, bár nem hivatalosan, sokat fáradozott a francia, olasz és osztrák–magyar szövetség létrehozása körül. Élete alkonyán legtöbb idejét Párizsban töltötte, több olasz királyi rend nagykeresztes vitéze volt. Mind a mai napig az ő nevét viseli a palermói laktanya.

A fényképeket 2007 októberében készítettem.